• SMSZ Snowboard Oktató *

  • Snowboard Instructor Anwärter

2004-ben kezdtem el snowboardozni, eleinte évente egyszer, egészen 2009-ig. A 2009/2010-es  szezont a francia és svájci sípályák közelében tölthettem, ekkor született meg a hegyek és a téli sportok iránti szerelem és az elhatározás, hogy oktatóként szeretnék dolgozni. 2018-ig az irodai munkám mellett aktívan részt vettem a Travelex és a Ski Travel Europe által szervezett utak helyszíni lebonyolításában, szervezői és snowboard oktatói feladatokat ellátva. Olykor több hónapot is tudtam egy szezonban a snowboardal foglalkozni ez sokat segített a fejlődésben. 2018-ban felhagytam az irodai munkámmal, így még nagyobb hangsúlyt fektethetek a téli sportoknak és az oktatásnak. 2018-ban oktattam először műanyagon, érdekes kihívás volt, a hó után.

2013-ban jött a szörf az életembe mint hobbi és azóta is tart ez a szerelem. Jó pár helyen sikerült már kipróbálnom magam és sokat segítettek az oktatók akik mindig előrébb lendítették tudásom. 2020-ban találtam rá még egy vizi sportra, amit kitenak hívnak. Itt sikerült egy nagyon jó oktatóval kezdenem, ezért már az elejétől élvezem. Sokat kell fejlődnöm, de már most imádom. Állandó társam még a sportok terén a futás és az úszás. Néha nagyobb intenzitással és néha csak szinten tartást van.

Referenciák

  • 2012 december – K2 Si és Snowboard Központ – snowboard oktató

  • 2012-2013 Travelex – snowboard oktató, szervező

  • 2014-2019 Ski Travel Europe, Síutak – snowboard oktató, szervező

  • 2018-2020 Wax Klub Budajenő – snowboard oktató