A múlt vasárnap a műanyagpályás mezőny „éllovasai” a Hősök terén párhuzamosan zajló Nemzeti vágta helyett Pasaréten pattantak „nyeregbe”. 25 rider, 12 lány és 13 fiú regisztrált ezen a délutánon. A fergeteges hangulatról újfent Szergej, a nyereményekről pedig a Store13 és a Head gondoskodott.

A Groomy-k mezőnyében hajszál pontosan ugyanaz volt a képlet, mint három héttel ezelőtt. Nemerkényi Mária (4Seasons) győzőtt csapattársa, Márki Kiara előtt. Farkas Robika továbbra is egymaga borzolta a kedélyeket.

Kids korcsoportban a lányoknál Farkas Katit (4Seasons) ezúttal sem lehetett utolérni. Vígh Larissza (G2S) közel három, Németh Lili hét másodperccel maradt le mögötte. Mindemellett Straub Jázmin (4Seasons) a negyedik, Mozsár Luca az ötödik helyet szerezte meg. A fiúknál Tóth Beni (VASAS) remekelt, Deme Milán (4Seasons) és Bárdosi Artúr (VASAS) előtt. Míg Cserni Áronnak (FreeRide) a negyedik helyért járó oklevéllel gratulálhattunk.

A Rookie-k párharcai a megszokott, kiélezett küzdelmeket hozták. A Naturelle-es lányok nevei Nagy Zsófi, Nemerkényi Saci, Szieber Kriszti és Gulyás Gréta sorrendben kerültek fel az eredményjelző táblára, természetesen minimális időkülönbségek mellett. A fiúknál borult a papírforma. Az idén korcsoportot váltó Márki Beni (4Seasons) „énekelte ki a sajtot” Sohár Dani (Naturelle) és Barabás Bálint (Naturelle) szájából. Végül a VASAS-os Pintér Marci és Vámosi Boldi a negyedik, illtetve az ötödik helyen értek célba.

A freestyle pontozó lapok üres rubrikáit Győre Viola (a VASAS oktatója), Szakács Dávid (a VASAS edzője) és Zoboki Bálint (a BABOS Síklub edzője) töltötték meg tartalommal. Az indulóknak egy flat, egy kicker és még egy flattrükk bemutatására volt lehetőségük. A legfényesebben csillogó érmeket a Farkas tesók (Kati&Robi), Deme Milán, Nemerkényi Saci és Vámosi Boldizsár vihették haza.

A kupasorozat záró fordulójára a budajenői WAX Klubban várnak minket november második vasárnapján (nov. 10.), ahol a szerzett pontok duplán számítanak majd.

Köszönet: a VASAS csapatának, a kitartó munkájukért, Barabás Attilának a kicker-ek szállításért, a Store13-nak és a HEAD-nek az ajándékokért és mindenkinek, aki egy fűszálat is keresztbe tett az esemény sikeressége érdekében.

Dibusz István, #msbsz