Gyarmati Panka és Fricz Botond sikerei megmutatták, hogy a megfelelő körülmények mellett a magyar snowboardosoknak helyük van a világ legjobbjai között.  

Publikálta átfogó sportági stratégiáját a Magyar Snowboard Szövetség. A 2005 óta önállóan működő országos sportági szakszövetség az elmúlt öt évben megkezdett munka eredményeire építve vázolta fel a 2026-ig tartó időszakra vonatkozó céljait és megvalósítási terveit.

A szövetség vezetésében kivétel nélkül mindenki snowboardos, legtöbben korábban aktív versenyzők voltak, így tökéletesen ismerik a sportolói oldal nehézségeit és igényeit is. Míg a korábbiakban elsősorban sportolói kezdeményezésre, de jelentős szövetségi támogatással születtek sikerek, az elmúlt öt évben már tudatos építkezés zajlik az utánpótlás terén. Ennek a tudatos építkezésnek a legfrissebb eredménye, hogy ifjú snowboardosaink kvótát szereztek snowboardkrossz versenyszámban az Ifjúsági Olimpián való indulásra. Hazánkat Vincze Zsófia fogja képviselni a 2020. január 9-én kezdődő világjátékokon a svájci Lausanne-ban.

 

 

Freestyle szakágban Gyarmati Panka junior világbajnoki címe, majd a felnőtt világkupában a magyar havas sportok között elsőként megszerzett győzelme után most Fricz Botond az, aki komoly jövő előtt áll. A 18 éves kecskeméti snowboardos slopestyle-ban Európa-kupát nyert Hollandiában és kimondottan olimpiai részvételi potenciállal bír, slopestyle és big air versenyszámokban. A szövetség minden területen segíti a versenyző felkészülését és a benne rejlő eredmények megvalósulását, elősegítve ezzel a régen várt olimpiai részvételt 2022-ben, vagy azt követően.

A 2014-es, oroszországi Szocsiban megrendezett téli olimpiával (ahol a snowboard slopestyle debütáló sportágként nézői rekordot döntött) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végleg felismerte a sportágban rejlő fejlődési potenciált, és 2018-ban egy újabb szám mutatkozhatott be Phjongcshangban: a Big Air. Ezen dinamikus nemzetközi térnyerés lenyomatának idehaza is meg kell tudni fokozatosan jelennie a sportágban.

Fontos megjegyezni, hogy a nemzetközi erőteret döntő mértékben befolyásolják a sportágak olimpiai nézettségi mutatói, amelyek prognosztizálják az adott sportágak fejlődését, dominanciáját, további potenciálját, és ez különösen fontos a fiatalok körében mérve. A Sportcal 2018-as phjongcshangi közösségi média-riportja alapján a snowboard magasan a legnézettebb és egyben legtöbb interakciót kiváltó diszciplínája volt (ahol első helyen a snowboard 38 millió, második helyen a műkorcsolya 25 millió nézőt ért el) a kéthetes eseménynek.

Felismerve a fentiek jelentőségét, továbbá  tekintettel a snowboard sport igen fiatal és egyben meglehetősen fiatalos mivoltára, a szövetség egy hosszú távú sportág-újraépítési program kialakításán dolgozik, jelenleg kevés felnőtt korú, de annál több utánpótlás korú versenyzővel.

Az elmúlt öt év utánpótlás-nevelésbe fektetett kemény munkája számszerűsíthető sikereket hozott a sportágnak. Míg öt éve alig volt utánpótlás versenyző, addigra a 2019-es évben már 100 fő felett volt hazai versenyeken a számuk, míg nemzetközi versenyekre stabil 15 fős csapatot volt lehetőség delegálni. Ők mind a szövetség által öt éve elindított utánpótlás-nevelő és tehetséggondozó programból kerültek ki, így bebizonyosodott, hogy a most kiválasztott fiatalokból lehetnek a világszintű versenyzők, hiszen közülük vannak, akik azóta már junior világbajnokságon és iskolai világjátékokon is képviselték Magyarországot. Nem vitatható, hogy a program megmutatta azt is, hogy rengeteg lehetőség van a magyar snowboard utánpótlásban.

A tanulmány ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a kitűzött célok eléréshez elengedhetetlen néhány alapvető hazai infrastrukturális fejlesztés, mint például egy kimondottan snowboard sportra kiépített, műanyag borítású pálya létesítése, valamint a szakmai stáb folyamatos fejlesztése. Ez csak a jelenleg rendelkezésre álló források bővítésével valósulhat meg.

A Magyar Snowboard Szövetség sportági stratégiája megtekinthető az alábbi hivatkozásra kattintva:

https://msbsz.hu/sportagi-strategia/