Ifjúság Olimpia Gangwonban, Világ- és Európa-kupa futam versenyzők, valamint az eszköz -és az utánpótlás fejlesztés is hangsúlyban volt a 2023/24-es szezonban.
„A 2023-24-es szezont sok szempontból új keretek között kezdtük el. A Magyar Snowboard válogatottból a 2023-as évben ketten kvalifikáltak a világkupa sorozatba, egy freestyle, és egy snowboardcross versenyző. Mellettük további öt-hat fő vesz részt Európa-kupa futamokon, illetve az utánpótlás csapatunk is tizenöt-húsz fős létszámmal jár nemzetközi versenyekre.” – kezdte értékelő gondolatait Bécsy Balázs, a Magyar Snowboard Szövetség elnöke.
Az SBX-el összefüggő eredményekről pedig Bekényi Ádám beszélt részletesebben.
“Snowboard cross csapatunk idén is folyamatosan úton volt. 9 országban jártunk, részt vettünk Világkupán, Európakupán, FIS versenyen, FIS junior versenyen, a YOG-on és a junior világbajnokságon is. 13 versenyző lépett a nemzetközi porondon is pályára.
Több dobogós helyezést és értékes FIS pontot gyűjtöttek sportolóink. Ezek közül kiemelkedő Brunner Blanca Világkupa 24. helyezés (Montafon) és a Dolni Moravában megrendezésre kerülő Európa kupa 12. helye. Büszkék vagyunk Tóth Emma Colere-ben megrendezésre kerülő FIS versenyen aratott győzelmére és a reiteralmi junior versenyen megszerzett ezüstérmére. Barabás Bálint szépen helyt állt a Dél-Koreában megrendezett YOG-on, és Ludvig Ferenc is kiemelkedő teljesítményt nyújtott Georgiában a junior VB-n. Rookie lányoknál Mozsár Luca alkotott maradandót, hiszen a cseh és szlovák kupafutamokon többször dobogóra állhatott. Pokorádi Károly is rengeteget fejlődött ebben az idényben, az utolsó versenyen meg is koronázta teljesítményét egy aranyéremmel.” – mondta a szakágvezető, majd kiemelte, hogy az idei évben négy olyan versenyző volt, akik rengeteget fejlődtek: Bíró Flóra, Schieszl Janka, Pokorádi Péter és Kavalecz-Hank Botond.
Az alpin és a freestyle versenyzők sem unatkoztak
Kozuback Kamilla korábbi sérüléséből sikeres felépülését követően Melina Merkhofferrel, Anna Gasser korábbi segédedzőjével, kezdte meg a felkészülést. A közös munka remekül működött, melynek köszönhetően FIS Világkupa 7., 10., 12. helyeket és egy Premium Európa Kupa 1. helyezést zsebelhettek be.
Az alpin versenyző Szabó Marcell a szezont külföldi edzéssel töltötte, és számos versenyen rajthoz állt, köztük a Junior Világbajnokságon is képviselte hazánkat. Feltörekvő, stabil versenyzéssel lépdel előre.
A Groms, Kids, Rookie, és Junior korosztályok számára a szezonban tíz állomással rendeztek kupasorozatot.
Dibusz István, utánpótlás-vezetőedzőnk számolt be a két szakágról.
“Tavasszal, ősszel műanyagpályán, télen havon állhattak rajthoz a résztvevők. Idén a VASAS-Pasaréti síiskola freeski versenyzői is csatlakoztak a sorozathoz. Emellett egy új helyszínnel is bővült a műanyagpályás állomások köre. Május elsején pedig hagyományteremtő céllal Balatonfüreden zártuk a szezont. Slalom-ban összesen 42 versenyző, köztük 19 lány és 23 fiú, míg a Slopestyle-ban 30 rider, köztük 9 lány és 21 fiú mérettette meg magát. Slalom szakágban összesen 44 arany, 38 ezüst, 35 bronz, a Slopestyle-ban 32 arany, 32 ezüst és 29 bronzérem talált gazdára. A kupasorozat végén 5 alpin és 3 slopestyle kupagyőztest tudtunk hirdetni.”
Hatalmas sikert aratott a hazai rendezésű nemzetközi verseny, a Banked Slalom Tour. A WSF tömegbázist építő sportrendezvényén a kicsiktől a nagyokig, minden korosztály rajthoz állt.
Az FSOB, vagyis a Freestyle és Szlalom Magyar Bajnokság, idén is Mátraszentistvánon került megrendezésre. A nehéz időjárási körülmények ellenére egy nagyon színvonalas versenynek adhattunk otthont.
A havas versenyeket immáron 30. éve, Murauban zártuk. A jubileumi eseményen különleges programokkal várták a résztvevőket.
Új lendületet vett a para szakág
Szabó Attila segítségével az előző szezonban megkezdődött a para snowboard bázisnövelésének tudatos, új programja. Célként tűztük ki a sportággal megismerkedni vágyók műanyagpályás oktatását, mely idő, elérhetőség és anyagi téren is hatékony és kedvező lehetőséget biztosít számukra. A tél folyamán elkezdődött egy együttműködés a Vasas SC – Normafa Síiksola vezetőjével, Krakkler Katával, melynek keretein belül a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal, valamint a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületével (LÁSS) dolgozunk együtt a fogyatékkal élők snowboard sportba való bevonásán, a sportág és sportolás népszerűsítésén.
Edzőképzés indult
A nemzetközileg is magasszintű hazai oktatóképzés mellett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel karöltve 2023. áprilisában elindult az első edzőképzés. A képzésen összesen 13 fő szerezett edzői képesítést, így most először itthon végzett edzőink vannak a sportágban.
Folytatódott a sportágismertető Riglet program
Az utánpótlás-nevelés fontos eleme volt a Riglet havas – iskolai program. Összesen 3-4 iskolában, és két hónapon keresztül a Városligeti Műjégen voltunk jelen a programmal. Ez volt az első olyan idény, amikor rendszer szinten tudott működni a program.
Az eszközfejlesztés is külön prioritást élvezett
Az év során számos új eszköz beszerzésére, valamint régiek cseréjére került sor, melyek a színvonalas edzésekhez és verseny rendezésekhez szükségesek. A műanyag pályákra, valamint Eplényben és Mátraszentistvánon is újabb freestyle elemekre ruháztunk be, ezzel emelve az aktivitásaink színvonalát. A szerencsére megnövekedett versenyzői létszám miatt időszerűvé vált egy új csapat kisbusz beszerzése, melyre az év során a forrásunk is megvolt.
A 2023/24-es szezont sikeresen, eredményesen zártuk. Mostanra pedig már javában folynak az előkészületek a következő idényre.