Egy kis történelem ☺
1989-ben, (13 évesen) bátyám ellentmondást nem tűrő fellépése nyomán -szinte akaratom ellenére- álltam rá a snowboard-ra.
3 éves korunktól minden évben többször jártunk síelni és ahogy a legtöbb síelő, én is azzal a kifogással éltem, hogy sajnálom az időt
egy ilyen “bohóckodásra”.
Legyen az elég, hogy az első csúszás után 8 évig nem álltam sílécre!
A sícipős vasalódeszkázásból, hamar alpine cipős boardozás lett, majd a 90-es évek elejétől (akkor tájt lettem penyec) a versenyzésbe is belekóstoltam…
A 2000-es évektől 50, 100, majd többszáz fős túrákat szerveztem és ilyenkor -amennyire időm engedte- oktattam SB-ot és síelést is.
Közben az alpine számok mellett Boardercross-ban is elkezdtem veresenyezni. Számolatlan hazai dobogós helyezés és sok VK, meg egy VB részvétel után, 2008-ban PSL Magyar Bajnok lettem és
-bár még utána évekig versenyeztem- szép lassan elengedtem…
2013-óta csinálom a Snowboard oktató képzést, ami -a rendszer pár éves kihagyását leszámítva- azóta is tart és a porhavas csúszások mellett, ez az ami leginkább motivál!
2008-ban alapítottam egy speciális reklámtechnológiák fejlesztésével foglalkozó céget, ami azóta is működik. Tavasztól őszig tengeri vitorlástúrák szervezésével is foglalkozom. Sokáig szörföztem, 2000-től főleg Kite-ozom, de évek óta mindent visz nálam az Endurozás.