Interjú az EYOF-győztes Kozuback Kamillával, akit idéntől az olimpiai bajnok Anna Gasser edzője készít fel
Tavalyi sérülése után új edzővel és remek eredményekkel kezdte meg a 2023-24-es szezont a fiatal magyar snowboardos, Kozuback Kamilla. Két FIS Big Air világkupa versenyen is indult. A svájci Churban 12., míg a coloradói Copper Mountainon 10. helyet szerzett. Az ünnepeket szülővárosában, Calgaryban tölti, itt tudtuk egy rövid beszélgetésre elcsípni.
Erős szezonkezdés eredménykényszer nélkül
Első magyar snowboardos olimpikonunk számára a tavalyi szezon sajnos hamar véget ért, miután megsérült a térde. A gyógyulás után nyáron újult erővel kezdte meg az edzéseket.
“Nyár elején egy hónapig edzettem minden nap az ausztriai Banger Parkban, ahol műanyag pályán, légzsákra érkezve lehet gyakorolni a trükköket. Ezután Új-Zélandra utaztam két hónapra, ahon már havon tudtam edzeni. Nem volt rajtam nyomás, szépen, lassan kezdtek visszajönni a trükkök és egyre jobban éreztem magam a deszkán. Onnan Európába jöttem, és az edzőmmel, Melinával Saas Feeben, a Stomping Grounds Parkban edzettem. Utána pedig már kezdődött is a világkupa Churban.”
A freestyle snowboardosok számára hagyományosan városi big air versenyekkel veszi kezdetét a téli szezon, épített, 40 méter magas, műhavas ugratókon. Idén a svájci Chur városa adott otthont az első versenynek, amit a zuhogó eső és orkán erejű szél miatt csak nagy nehézségek árán tudtak megrendezni. Kamilla itt a selejtezőben a 12. helyet szerezte meg.
“Ezután a Red Bull edzőtábora következett, szintén Saas Feeben, mert Stubaion nem volt hó. Sajnos nagyon rossz volt az idő, esett a hó, nagyon fújt a szél. A copperi világkupa előtt még Ausztriába mentünk Melinával, a Stubaion található Prime Park Sessionsre. Itt is nagy hó esett, de azért meg tudtam csinálni azokat a dolgokat, amiket elterveztünk. Beadtam havon a backside 900-at és a backside 1080 is jönni fog. Összességében elég mozgalmas fél éven vagyok túl, sokat utaztam, nem sokat pihentem.”
A Copper Mountain-i világkupán már természetes ugratón zajlott a big air verseny, ahol Kamilla a kiváló 10. helyen végzett, csak két helyezésnyire volt a döntőtől.
“A helyezés annyira nem is számít most nekem, sokkal inkább annak örülök, hogy sikerült szépen bemutatnom a backside 900-at Melon grabbel. Nagyon jó volt a hangulat. Félelmetes, hogy a győztes japán lány, Kokomo Murase milyen durva trükköket ugrott. Olyan volt, mintha egy fiút látnál ugrani. Rengeteget dolgozik és nagyon ügyes is, szerintem megnyerheti a big airt a 2026-os téli olimpián.
Új edző szárnyai alatt
Kamilla ősszel kezdte meg a közös munkát új edzőjével, a német Melina Merkhofferrel. Nevét talán kevesen ismerik, de ha megemlítjük, hogy ő az, aki második olimpiai bajnoki címéhez segítette az osztrák Anna Gassert, akkor sejthetjük, hogy Kamilla nincs rossz kezekben. Melina Merkhoffer az első női freestyle snowboard edző, akinek a mentoráltja olimpiai bajnoki címet szerzett. Anna Gasser az elmúlt évtized legkiemelkedőbb big air versenyzője.
“Most először dolgozom női edzővel, és nagyon szuper. Különösen azért nagy segítség nekem, mert tudja, mit kell mondani ahhoz, hogy ne izguljak. Érti, hogy nőként miért félek egy nagy ugratón. Ez most a copperi világkupán is nagy segítség volt. Remélem, hogy a következő téli olimpiáig együtt tudunk majd dolgozni. Nagyon okos, jól átlátja a versenyeket. Tudja, hogyan kell edzeni, és úgy csinálni a trükköket, hogy az ne legyen túl veszélyes. Nagyon kedves és segítőkész, imádom.”
Az akár húszméteres ugrások közben a légmunka, majd utána a leérkezés komoly fizikai erőnlétet követel, ezen neki is dolgoznia kell. Ez főként szezonon kívüli feladat, de ez persze nem jelenti azt, hogy szezon közben kerüli az edzőtermet.
“Amikor nem vagyok havon, netán rossz idő miatt nem tudunk felmenni a hegyre, akkor heti öt napon körülbelül napi másfél órát edzek. Súlyt emelek, törzsizomzatot erősítek, egyensúlyt és koordinációt fejlesztek” – avat be bennünket a dolgos hétköznapokba.
Egyedüli cukorbetegként a mezőnyben
Kamilla 1-es típusú cukorbetegséggel éli mindennapjait. A diabétesz szigorú fegyelmet kíván tőle, a versenyek és edzések során ezt is figyelembe kell vennie:
“Van néhány nap, ami nehéz, de vannak olyanok is, amikor semmi baj nincs, tökéletes a cukorszintem. Napról napra változik. A nap 24 órájában figyelnem kell az állapotomra.”
A freestyle snowboardosok mezőnyében Kamilla az egyedüli diabéteszes, az inzulin így állandó társa az edzések és a versenyek során.
Légzsákra már megy a triplaszaltó
Havon jelenleg legerősebb trükkjei a backside double cork 900, a cab double cork 900 és a backside double cork 1080. Az első kettő két és fél, a második egy háromfordulatos ugrás, mindez dupla szaltóval ötvözve.
A női freestyle snowboard ugró trükkjei közül jelenleg a legnehezebbnek az. ún. triple cork, azaz egy különleges triplaszaltó számít. Ennek több változata is létezik, de egy kézen megszámolható, hogy eddig hány versenyzőnek sikerült bármelyiket is landolnia. Versenykörülmények között még ritkább. Kamilla ezt a trükköt, és a mindössze fél fordulattal kisebb, de szintén nagyon nehéz backside 1260-at is régóta gyakorolja olyan speciális ugratón, ahol légzsákra érkeznek. Amikor a mozgás már kellő biztonsággal megy, akkor próbálják ki először hóra érkezve.
“A triple cork azért nehezebb, mert a harmadik szaltónál nagyon nagy G-erő hat ránk, ezért az elugrásnak tökéletesen kell sikerülni. Ha ezt az elugrást havon is meg tudom csinálni tökéletesen, akkor jönni fog a tripla.”
Kamilla számára is ez lesz a következő lépés. Bízik benne, hogy már ebben a szezonban sikerül havon is landolnia a trükköt, amely egy csapásra a dobogó aspiránsok közé repítené. Egyelőre azonban ezen a téren sem helyez magára nyomást, elsősorban élvezni akarja a snowboardozást, és ha ez megvan, akkor az eredmények úgyis jönnek maguktól.
“Remélem, hogy némi edzés után a Laax Openen a slopestyle menetembe ezeket is bele tudom majd tenni” – meséli terveit bizakodva.
A szezon európai világkupákkal folytatódik
A rövid karácsonyi-újévi pihenőt követően Kamilla ismét Európába utazik. Előbb Madonna di Campiglio lesz a cél, ahol a soron következő svájci világkupára, a Laax Openre készül. Laaxban slopestyle és félcső versenyt is rendeznek. A magyar snowboardos mindkettőben érdekelt. A női mezőnyben rajta kívül csak egy cseh versenyző van, aki Kamillához hasonlóan mindhárom számban, big airben, slopestyle-ban és félcsőben is versenyez. Ezek közül a félcső az, amely leginkább különbözik a másik kettőtől, ráadásul nagyon kevés helyen gyakorolható a speciális pályaigénye miatt.
A Laax Open után a tervek szerint a csehországi Špindlerův Mlýnben, majd pedig a svájci Silvaplanában (Corvatsch) rendezendő slopestyle világkupa versenyeken indul még, március közepén, illetve végén.
Kamilla versenynaptára:
Laax Open, slopestyle és félcső: január 17-20.
Špindlerův Mlýn, slopestyle: március 15-16.
Silvaplana/Corvatsch, slopestyle: március 21-23.
Szöveg: Pintér László
Fotó: Melina Merkhoffer