A gördeszkások Tokióban bemutatkoztak az olimpián. Bár a tét a sportág első olimpiai bajnoki címe volt, a feszült versenyzés helyett a közösségi élmény ünnepét kaptuk. De hogyan került ez az igazi szubkultúra, a sportág, melyet a világ nagyvárosainak közterein még mindig tiltanak, egyszer csak a világ legnagyobb színpadára? – Pintér László, Az Eurosport szakkommentárora és egyben kollegánk tollából

„A gördeszkázás művészet, nem üzlet”

A sportág gyökereit ismerve nem volt meglepő, hogy a művelői részéről komoly ellenállás mutatkozott, amikor először felmerült, hogy a gördeszkázást felvegyék az olimpiai programba. Mindenki előtt ott volt a rokon sportág, a snowboardosok példája. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság gyakorlatilag erőből ledarálta a sportág saját, elismert nemzetközi szövetségét, hogy a számára megfelelő keretek közé szoríthassa a snowboard olimpiai bevezetését. Érthető, hogy ezek a módszerek erős ellenérzést váltottak ki a snowboardos közösségben, ami az akkori legjobb snowboardos, Terje Haakonsen bojkottjában csúcsosodott ki. Egyszerűen nem volt hajlandó elindulni az olimpián. A helyzet azóta persze sokat javult, valamennyit a NOB is tanult az esetből, de közel két évtizednek kellett eltelnie, és egy új generációnak felnőnie, hogy az egykoron „lázadók” sportjának olimpiai szereplése széles körben elfogadottá váljon.

A gördeszkások is erős gyanakvással figyelték a NOB közeledését. Az „idősebb” deszkások részéről inkább ellenállás volt érezhető, hiszen ők még abszolút a gördeszka „lázadó”, kívülálló korszakában nőttek fel. Tony Hawk volt ez alól talán az egyetlen, de éppen a legnagyobb influenszer erővel bíró kivétel, mert ő a kezdetektől fogva a lehetőséget látta az olimpiai szereplésben. A brazilok legendás deszkása, Bob Burnquist ugyanakkor a leghangosabb ellenzők közé tartozott. Még online petíciót is indítottak, melyet több mint hatezer deszkás írt alá, hogy a NOB vegye el kezeit a gördeszkázásról. Azzal indokolták a véleményüket, hogy „a gördeszkázás nem sport, és nem akarják, hogy a gördeszkázást kihasználják és csak azért átalakítsák, hogy beférjen az olimpia keretei közé”. Ahogy az egyik aláíró, a brazil Rodrigo Kaveski fogalmazott: „A gördeszkázás művészet, nem üzlet”. Ráadásul az olimpia jelmondatához, a „Gyorsabban – Magasabbra – Erősebben” sem igazán passzol a gördeszkázás szellemisége. A sportág elsősorban az önkifejezésről, a szabadságról, a kreativitásról szól. Ha egy gördeszkás megkérdezünk, mit jelent számára a sportág, akkor nagy többségében az lesz a válasz, hogy ez egy életstílus.

Persze ez az érvelés kissé felemás, hiszen a gördeszkázásnak évtizedek óta létezik versenyszerű formája, és az iparág egyre nő. Felnőtt közben egy olyan generáció, akik számára már Tony Hawk, Shaun White, Ryan Sheckler vagy Nyjah Huston a példaképek. Ők pedig mindannyian a versenyzésben elért sikereik révén lettek a szcénán kívül is ismertek. Szóval akik a mainstreamtől féltették a gördeszkázást, azok igencsak elkéstek, mert a mainstreambe kerülés folyamata nagyjából az 1995-ös X Games-szel elkezdődött. A versenyzést tehát a többség elfogadta, a legfőbb aggodalom sokkal inkább az volt, hogy melyik szervezet fogja levezényelni az olimpiai bevezetést, és az képes lesz-e a sportág integritását megvédeni. Merthogy azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy az olimpiának volt szüksége a gördeszkázásra és nem fordítva. A gördeszkázás alapvetően a versenyek nélkül is köszöni szépen, de nagyon jól van. Mivel azonban versenyzés itt is létezik, az olimpiai gyakorlatilag egy szinte természetesen bekövetkező újabb lépcsőfok.

A NOB a snowboard példájából tanulva ezúttal egy fokkal óvatosabban közelítette meg a kérdést, és ahelyett, hogy egy az egyben ráruházta volna a kvalifikációs kereteket a Nemzetközi Rollersport Szövetségre (International Roller Sports Federation), mellőzve a gördeszkások saját ernyőszervezetét, a Nemzetközi Gördeszkás Szövetséget (International Skateboarding Federation), végül a kettő összeolvadásával létrejött a Gördeszkás Világszövetség, a World Skate, amely a görkorcsolya és gördeszka sportokat is egyenrangúan kezeli. Így már adott volt a NOB által is elismert szervezet, amely az olimpiai szereplést és annak szabályrendszerét előkészíti.
Irány Tokió!

Az olimpiai kvótával nem bánt túl bőkezűen a NOB: versenyszámonként mindössze húsz női és húsz férfi gördeszkás juthatott ki a játékokra az egész világról. Cserébe két versenyszámban, parkban és streetben is külön éremsort adtak (ellentétben például a sportmászókkal, ahol három versenyszámból kénytelenek voltak egy öszvér kombinált versenyszámot csinálni, mert csak egy éremsor járt nekik).
Az olimpiára kijutott gördeszkások elég jól reprezentálták a sportág művelőinek diverzitását, a 12 éves (!) trükkvirtuóz kislánytól a 46 éves félhippi külvárosi kívülállóig, az amatőr deszkástól a dollármilliókat kereső amerikai szupersztárig. Egy dolog azonban mindannyiukban közös volt: a sportág iránti alázat, a gördeszkázás szeretete és élvezete.

A selejtezők során azért láthatók voltak a megszokott olimpiai drámák: az esélyesek kiesése, a meglepetés érmesek, soha nem látott teljesítmények. Ahogy bármilyen más gördeszkás versenyen, itt is voltak, akiknek nagyon kijött a lépés azon a napon, és voltak olyanok, akiknek kevésbé.
Ha kizárólag az eredményeket nézzük, akkor a legnagyobb vesztes kétségkívül az elmúlt másfél évtized meghatározó férfi versenyzője, a szupersztár Nyjah Huston volt, aki ezúttal túl sokat hibázott, és nem tudta kihozni magából azt, amire egyébként képes, így érem nélkül maradt. A sportág szülőhazájának számító Amerikai Egyesült Államok a megszerezhető 12 éremből csak kettőt tudott bezsebelni, ami mindenképpen meglepetés, és messze elmaradt a papírformától. A házigazdák ezzel szemben örülhettek, hiszen a négy aranyból hármat ők szereztek, az egyik ráadásul tündérmesébe illő sztori. A street versenyszámban induló Yuto Horigome ugyanis az olimpiai Ariake gördeszka parktól pár száz méterre álló házban nőtt fel, ma is ott él, és az édesapja által illegálban épített rámpán egy híd alatt tanulta a sportág alap fortélyait.

A női street verseny győztese, a 13 éves japán Momiji Nishiya minden idők harmadik legfiatalabb aranyérmese a nyári játékokon. Mögötte a dobogó második fokára egy szintén 13 éves lány állhatott, a brazil Rayssa Leal. És ezzel még nincs vége a 13 éves érmesek sorának, ugyanis a női parkban ezüstérmes japán Kokona Hiraki is ennyi idős, csakúgy, mint a bronzérmes brit Sky Brown. Az indulók többségének egyéni története önmagában egyenként cikket érne, jelen írás keretei azonban korlátozottak.

Mit adtak az olimpiának a gördeszkások?
Fiatalos lendületet, és az ezzel járó fiatal közönséget, amire a változó világ, és a folyamatosan kopó érdeklődés miatt az olimpiának óriási szüksége van. Az olimpiai sportágak közül példa nélküli módon demonstrálták a közösségi szellemet, ahol a rivalizálás mellett abszolút megfér a bajtársiasság. A résztvevőkről sugárzott az öröm, a nézők nélküli pályán is fantasztikus hangulatot teremtettek, ahogyan egymást buzdították, ahogyan képesek voltak örülni a másik sikerének, jól beadott trükkjeinek. Nincs még egy olyan olimpiai sportág, ahol ennyi ölelést vagy pacsit láthattunk volna, nyoma sem volt a feszült céltudatosságnak, görcsös eredményhajszolásnak. A gördeszkások megmutatták, milyen egy igazán összetartó közösség, akik egy közös nemzetközi nyelvet beszélnek: a gördeszkázásét.

Mit adott az olimpia a gördeszkásoknak?
Egy olyan világszínpadot, ahol megmutathatták a világnak a sportág igazi arcát. Ezzel pedig talán sikerült néhány előítéletet lerombolni, és megmutatni, hogy bizony ebben a sportágban is ugyanolyan nemes értékek dominálnak, mint bármelyik hagyományos olimpiai sportágban. Bizonyíthatták, hogy a sikerhez itt is kőkemény munkára van szükség, de az érem színénél talán fontosabb a közös élmény. Olimpiai sportágként minden bizonnyal nőni fog a gördeszkázás tisztelete és elfogadottsága. A reflektorfény pedig hozhat gazdasági előnyöket, javulhatnak az egyéni sportolói szponzorációs lehetőségek és új gördeszkás parkok épülhetnek, amelyekben újabb fiatalok ismerkedhetnek meg ezzel a nagyszerű sporttal. Hogy olimpikon lesz-e belőlük, vagy csak egy deszkás a sok közül, az igazából már rajtuk múlik. A lényeg, hogy az alapvető értékeket sikerüljön átadni. Márpedig az olimpiai szerepléssel ez maradéktalanul megvalósult.

Az olimpia első gördeszkás érmesei:

Női Street:
1. Momiji Nishiya JPN 2. Rayssa Leal BRA 3. Funa Nakayama JPN

Férfi Street:
1. Yuto Horigome JPN 2. Kelvin Hoefler BRA 3. Jagger Eaton USA

Női Park:
1. Sakura Yosozumi JPN 2. Kokona Hiraki JPN 3. Sky Brown GBR

Férfi Park:
1. Keegan Palmer AUS 2. Pedro Barros BRA 3. Cory Juneau USA